Aki még nem ismerne, én Chili vagyok, Pille és Fahéj - a civil eb - testvére. Fiú vagyok, és ez némi nézeteltérésre is okot ad néha, mert Andi (a nevelőszülőm), állandóan fésülget, és néha kölnit is tesz rám. Szerinte egy rendes uszkár még segítőként is nézzen mindig jól ki. Szerintem meg ez teljesen felesleges, és amúgy sem szoktak felismerni a szinem miatt.

Gazdi (Andi) fejébe vette, hogy a segítőkutya szokjon meg minden lehetetlen helyzetet, így egyik nap Pitával (ő velünk lakik, és fajtájára nézve meztelen kínai kutya), lesétáltunk a közelben lévő bölcsibe. Mondjuk, szólhatott volna előre, hogy mi következik, mert Pitával majdnem infarktust kaptunk, amikor 15 visító kétéves egyszerre kezdett futni felénk. Kergettek vagy három kört minket, de végül Gazdira nézve láttam, hogy vidáman beszélget a felnőttekkel, így arra a következtetésre jutottam, hogy csak nem lehet túl veszélyes a helyzet. Így kicsit gyanakodva bár, de megálltam, és bevártam a srácokat. Pita is ezt tette, persze jó szorosan mellettem, ami biztos, az biztos. Hamar kiderült, hogy csak a szeretetrohamot kell kibírnunk, egyszerre simogattak és persze jó hangosak voltak továbbra is. A dolog akkor kezdett érdekessé válni, amikor az egyik kicsi egy labdát dobott nekem. Rólam tudni kell, hogyha labdát vagy frizbit látok, akkor már minden rendben van, egyszerűen imádok játszani. Bemutattam csúszdázós tudásomat is, amire Gazdi még korábban megtanított. Ezt nagyon fontosnak találta, azt mondta, egy segítő kutyának egyszerűen elengedhetetlen. Az viszont igaz, hogy a gyerekek  odavoltak érte, együtt másztunk fel a favárba és csúsztunk le vagy tízszer. Végül nem is volt ez rossz program, megigértük, hogy megyünk a jövő héten is.