HTML

segitokutya

A Kutyával Az Emberért Alapitvány képzés alatt álló mozgássérült-segitő kutyáinak mindennapjai, az 5 lelkes nevelőszülő tolmácsolásában

Tücsike visszaemlékezései - 1

2010.06.04. 23:46 - keakeakea

Címkék: fotó tücsi

Most, hogy divatja van a naplóírásnak – ezt modernül blognak hívják – én is írok magamról, hogy megismerjetek.
Kezdésnek a gyermekkoromról mesélek Nektek.
Népes családban születtem, sok-sok kiskutya testvéremmel együtt.
Egy szép, nyárvégi napon eljöttek hozzánk a Kutyával az Emberért Alapítvány szakértői és látszólag játszottak velünk, de a végén kiderült, hogy ez teszt volt, és engem választottak a nagy feladatra, hogy majd egyszer, sok – sok tanulás árán, segítőkutya legyek.
Akkor még nem tudtam, hogy mit jelent segítőkutyának lenni, nem tudtam mi az a teszt, és egyáltalán semmit sem tudtam az élet nagy dolgairól, mert még egy lógó fülű, butus – kutyus voltam, ezt láthatjátok az alábbi fényképemen is.

 

 







 

 

 

 

 

 

 

 

 
Teltek, múltak a napok az addig megszokott rendben, táplálkoztam, aludtam a jó meleg alomban, játszottunk a testvéreimmel, amikor egyszer eljött Barbara – őt már egy kicsit ismertem a tesztről – és elvitt a kijelölt nevelőszülőmhöz. Persze, akkor még nem tudtam, hogy nevelőszülő az, aki a házába fogad, gondoskodik rólam, vigyáz rám, vigasztal, orvoshoz visz, ha kell, (és még injekciókat is beadat nekem), minden héten kutyaiskolába visz, ahol együtt lehetek más kutyusokkal, emberekkel (ezt hívják szocializálódásnak), és megtanulok mindent, amitől majd jó segítőkutya leszek.
Így érkeztem meg, és még mindig kicsi voltam, ahogy akkoriban mondták rólam, éppen két hónapos:

Új falkámban már volt egy komoly, nagy segítőkutya Durmi bácsi, akit rögtön barátommá és tanítómesteremmé fogadtam, tudtam, mindig felnézek majd rá, és igyekszem éppen olyan nagy és okos lenni, mint Ő. Nekem azt mondták, hogy Durmi is belgajuhász, mint én. Ekkor elhatároztam, hogy majd ezt is megtanulom, hogy kik a belgajuhászok. Láthatjátok milyen sok feladat várt rám, de erről majd később irok.

A bejegyzés trackback címe:

https://segitokutya.blog.hu/api/trackback/id/tr442057587

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása