Újra jelenkezem. Rajongóim már türelmetlenül várják a fejleményeket.

Az alapítvány - nevelési célzattal - elvitt táborozni Tatára. Nagyon sokan voltunk, kiképzők, már kiképzett segítőkutyák a gazdáikkal és még sokan mások, ahogy mondani szokás. Én még soha nem voltam ilyen nagy buliban, tartottam is eleinte mindentől, de a végén szépen belejöttem, csak reggel nem bírtam időben felkelni, az esti program miatt. Sokat szaladgáltam, labdáztam, igyekeztem tartani az iramot a nagyokkal, de ez nem mindig sikerült. Sokan és sokat is foglalkoztak velem, de azért találtam időt a pihenésre is.

Itt éppen Durmi bácsival sziesztázunk.

Táborozás után kellemetlen esemény várt rám. Orvoshoz vittek, ahol tűt szúrtak a hátsómba. Nagyon megijedtem, visítva borultam nevelőanyám - Róza -nyakába. A doktor néni szerint túlreagáltam a dolgot.

Kellemes dolgok is történtek.

Az alapítvány megbizta kiképzésemmel a mindig türelmes Bettyt.

A képen Bettyt látjátok, Scotty nevű kutyájával. Később mindkettőjükkel barátságot kötöttem.

Más is történt rövidesen. Nyaralni mentünk, pedig már november volt és fehérek voltak a reggelek. Ezt azóta sem értem, de akkoriban még nem értettem az évszakokat sem. Tehát nyaraltunk. Azért itt is tanulnom kellett, többet között lépcsőzni.

Gyakoroltam a póráz feladását is.

 Egyedül is kellett maradnom, ez is része a nevelésemnek, de ezt nem szerettem. Még szerencse, hogy vittünk magunkkal sok-sok játékot, és vittük a házamat is, így könyebben elviseltem a magányt.

Most elköszönök mindenkitől, legközelebb már az okítások mellett a közelgő Karácsonyról is beszámolok.

Addig is maradok a hűséges Tücsikétek